A zománcozással, gyönggyel, drágakővel vagy féldrágakővel díszített aranygyűrűhöz általában finom ötvözetet, 14-18 karátos aranyat használnak. Részeit gépi sajtolással készítik. Az aranyműves, akinek hajdani szakmai őse Egyiptomban a gyűrű minden apró részét fáradságos kézi munkával dolgozta ki, most nagyrészt csak forraszt; a sajtolóból késze kapja a tömegesen készített gyűrűk egyes elemeit. Csak a nehezebb, egyénileg tervezett, külön megrendelésre készült gyűrűt szabja ki megfelelő vastagságú és szélességű aranylemezből; az így nyert hosszúkás, kis aranylapot kör alakúra hajlítja, összeforrasztja, ehhez erősíti a foglalatba helyezett követ; pácolással, reszeléssel, hántolással, csiszolással fejeződik be az egyedi darab készítése.
Az egyköves (szoliter) gyűrűn a karikához sima aranytokot vagy karmos foglalatot forrasztanak, ebbe illesztik a követ. A háromköves satongyűrű készítésekor a három foglalatot összeforrasztják, kör alakúra kalapált gyűrűsínre forrasztják. Az úgynevezett kaulgyűrűhöz megfelelő vastagságú lemezből kifűrészelik vagy sajtológéppel kivágják a formát, végül forrasztással zárják, amelybe a tulajdonos neve kezdőbetűjének vagy monogramjának tükörképét vésik. A karmazált gyűrűk kissé feldomborított fejére (kerek vagy ovális) egy nagyobb középkövet és 8-12, köréje helyezett kisebb követ raknak. A karmazált gyűrűket is úgy bővítik vagy szűkítik, mint a karikagyűrűt.
Scipio Africanus kaulgyűrű - pecsétgyűrűAz ötvösgyűrű már a régi Rómában is nagy divat volt. Scipio Africanus, a karthágói győző, vésett szardínixkővel ékesített arany kaulgyűrűt viselt. Ezt a szokását divattá tette; példájára nők és férfiak igyekeztek arany pecsétgyűrűt csináltatni, amelyet címeres, jelképes vésetű féldrágakő ékesített. Ha levelet írtak, pecsétgyűrűjükkel jelezték és zárták le azt. A pecsétgyűrű még ma is kedvelt. Különösen olyan országokban viselik, ahol virágzik a magánkereskedelem, az ügynöki tevékenység; a pecsétgyűrű lenyomata a kézjegyet is helyettesíti.
/Máté György: A Nap verejtéke; Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1982, 61-63. p./
