Az aranygyűrűt manapság csak az iparművészek készítik hagyományos módon, öntéssel. Használata - különösen a jegygyűrű térhódítása miatt - tömegessé vált. Különösen Európában és Amerikában terjedt el a szokás, hogy a jegyespár aranyból készült karikagyűrűt cserél. Ez a gesztus sírig tartó hűségüket jelképezi; a feleket csak a halál menti fel e fogadalmuk alól. Amikor a gyászoló házastárs lehúzza élettelen párja ujjáról a gyűrűt, felmenti magát a fogadalma alól...
Tömeggyártására a hagyományos módszer, az egyedi öntés nem alkalmas. A napjainkban használatos, többnyire sima, dísztelen, néha bevésett névvel vagy évszámmal ellátott aranygyűrűt huzalból forrasztással vagy tárcsából forrasztás nélkül állítják elő.
A forrasztásos megmunkálás a hengereléssel veszi kezdetét: az aranyrúdból félkör keresztmetszetű huzalt hengerelnek. Ezt spirális alakban acélrúdra csévélik, majd hosszában felvágják. Az így keletkező, szabálytalan formájú karikák végét összeillesztik és összeforrasztják, majd szabályos kör alakúra hengerelik. Ezután éleit reszeléssel, smirglizéssel legömbölyítik. Fémjelzik, majd csiszolják. A gyűrűkészítés utolsó fázisa a fényezés.
A lemeztárcsából történő előállításkor kiküszöbölődik a forrasztás. Hátránya, hogy sok a hulladék. Ez az eljárás is hengereléssel kezdődik. A 2 milliméter vastag aranylemezből sajtológéppel 17 milliméter átmérőjű, kör alakú tárcsát vágnak ki. Ennek közepét kivágják. Így lapos karika keletkezik. Ebből további hengereléssel, csiszolással, fényezéssel készítik el a kívánt nagyságú gyűrűt.
/Máté György: A Nap verejtéke; Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1982, 59. p./
